ENGLISH     MAGYAR   


  • RENESZÁNSZ
    EMBER

  • 1
  • 2
  • 3

Rólam

Peter Linka

Bármivel is foglalkozom, mindig törekszem arra a „pluszra”, amelytől az adott projekt jobb lesz, mint az átlagos. Igaz ez akkor is, amikor egy küzdősport gálát vezetek, ellenőrzöm egy hangalámondás felmondandó szövegét, egy új filmszerepre készülök, dalszöveget írok, tévéműsort vezetek, vagy egy nemzetközi vállalat vendégeit köszöntöm egy ünnepi díszvacsorán.

Magyar szülők gyermekeként Ausztráliában születtem, Melbourneben villamos- és elektronikai mérnökként végeztem az egyetemen. Azonban már fiatal koromtól kezdve érdeklődtem az előadóművészet, a média és a szórakoztató ipar iránt. 1988-ban ösztöndíjat kaptam a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Ekkor elindultam Európába, Budapestre, hogy kövessem az álmaimat. Döntésem rengeteg csodás találkozást, és közös munkát eredményezett, nagyszerű emberekkel a világ minden tájáról, és elvezetett ehhez a sokszínű pályához, amellyel megáldott az élet.

Egyszer egy barátom azt mondta rólam, hogy „reneszánsz ember” vagyok. Valóban, egy időben több feladat is foglalkoztat, változó, hogy mikor-mit csinálok éppen. Egy azonban biztos: bármit is teszek, azt mindig szenvedéllyel teszem! Mindenben arra törekszem, hogy a megbízóim azt érezzék: „Többet kaptunk, mint amire számítottunk. Jó lenne újra együtt dolgozni ezzel a fickóval!”

Böngéssze végig Üzleti és Kreatív tevékenységeimet! Bízom benne, hogy valamelyik felkelti majd az érdeklődését.

 

Rólam mondták

„Szeretettel gondolok Linka Péterre, és némi fájdalommal is, mert kitűnően fordította le néhány színdarabomat, amelyeket (még?) nem mutattak be. Péter nemcsak angolul tud, de ismeri a színház és a színészet nyelvét is, ami egészen ritka dolog. Szavakkal kifejezni az érzéseinket és gondolatainkat sokkal nehezebb, mint ahogy sejtjük, mert minden érzésre és gondolatra ezer szavunk van - ráadásul ritkán vállaljuk az őszinte kimondás bátorságát. A színpadi hazugság annyiban különbözik az élet hazugságától, hogy a színész a szerepében tudja, mikor hazudik, de a hétköznapi élet embere nem. Péter ismeri a lélek anyanyelvét, amit úgy hívunk: igazság.”
Müller Péter